SUSE OpenStack Cloud kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: SUSE OpenStack Cloud

(Privát) felhőben az igazság

Melyik éri meg jobban, a privát vagy a nyilvános felhő? Ez a kérdés gyakran foglalkoztatja az IT-döntéshozókat, és a legtöbbször rövid gondolkodás után a publikust szavazzák meg nyertesnek, hiszen az szinte azonnal igénybe vehető átlátható, óradíjas elszámolásban. A SUSE szakértői szerint azonban érdemes alaposabban megvizsgálni a kiadásokat és a megtérülést, mivel kellemes meglepetések lapulhatnak a privát felhőben, különösen a nagyobb méretű szervezetek számára. Egy felmérés alapján pedig akár emberi erőforrást is tudnak spórolni vele.

2018. augusztus 8. 10:11

Már konténerre is lehet bizonyítványt szerezni

A SUSE bejelentette, hogy a SUSE Container as a Service Platformhoz elérhető hitelesítéssel bővítette megszerezhető SUSE Ready tanúsítványainak széles körét. Ezzel a SUSE szoftverfejlesztő partnerei igazolhatják, hogy az előzetesen tesztelt alkalmazások megfelelően és támogatottan futnak a SUSE konténerszolgáltatási platformján. A vállalatok így még egyszerűbben alkalmazhatják a konténertechnológiákat, amivel időt takaríthatnak meg, hogy saját üzleti céljaikra koncentráljanak.

2018. június 13. 14:24

Biztonságosan a felhőbe

A Fujitsu PRIMEFLEX integrált rendszerek családjának tegnap bemutatott, új tagja segít a vállalatoknak előkészíteni a nyílt forráskódú felhőalapú technológia bevezetését. 

2017. február 23. 12:33

2017 a nyílt forráskód éve – hódít a felhő és a tárolás

Napjainkra a nyílt forráskódú szoftverek már szinte teljesen bevették a szervereket és adatközpontokat. De vajon mi várható az open source piacon a 2017-es évben? A SUSE szakértői szerint a felhőplatformok és a tárolórendszerek terén ugrásszerű növekedés lesz az ilyen jellegű megoldások iránt, mivel azok alacsony költségek mellett kínálnak megoldást a vállalatok több aktuális, égető problémájára.

2017. január 17. 08:44

Szoftveralapú adatközpontok: új korszak kezdődik

A hagyományos, PC-alapú szerverekre épülő infrastruktúra mostanra elérte a korlátait. Túl sok adatot, eszközt és alkalmazást kell kezelni, amire ez a módszer már nem alkalmas, mert nem skálázható az igényeknek megfelelően.

2016. március 30. 11:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett. 

2024. április 29. 11:38